THERESA MAY ÉS A BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ – A JÖVŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSEI?

CÍMLAPON A BRIDGEHEAD-NOTWORKING™?

Amikor nagyjából fél évvel ezelőtt nekifogtunk, hogy megvalósítsuk régi álmunkat, a BRIDGEHEAD-NOTWORKING™-et – vagyis egy olyan üzletember találkozót Londonban, ahol hidat képezve a magyar és brit üzletemberek között előzetes igények alapján biztosítjuk a résztvevők számára, hogy potenciális, valós üzleteket kössenek – még nem gondoltuk, hogy már az első rendezvényünk részleteit is megírja az újság. Pedig így történt.

Ráadásul nem is akármelyik, eldugott kis falubéli „zsurnál”, hanem az Egyesült Királyság vezető üzleti magazinja, a London Business Matters gondolta úgy, hogy hírértékkel bír a brit üzleti élet számára a 2018 februárjában megtartott üzleti találkozónk, ahol huszonkét brit és tíz magyar cég tulajdonosa vett részt annak érdekében, hogy egy izgalmas rendezvény keretében potenciális üzleti partnerekkel ismerkedjenek meg, és egy jövőbeni együttműködés keretében termékükkel, szolgáltatásukkal meghódítsák a brit piacot.

LONDON ÜZLETI OROSZLÁNJAI IS SZAGOT FOGTAK

Az első rendezvényünk olyannyira sikeres volt, hogy néhány héten belül levél landolt ötórai teánk mellett közvetlenül Susanna Toth részére címezve, benne egy meghívás Bryan Therme-től, a 2400 tagot számláló South London Export and Import Club elnökétől, melyben előadóként kért fel, hogy pontosan 30 percen át beszéljünk Magyarország világpiacon betöltött export-import szerepéről, mutatóiról, termékeiről, az aktuális piaci helyzetről és magáról a Bridgehead-NOTworking™ üzletember találkozóról.

Imázsfilm by VisualProduction

MIT JELENT EZ PARTNEREINKNEK?

A prezentációnkat – mely a méreteit, lakosságát, és nem utolsó sorban gazdaságát tekintve grandiózus India bemutatását követően kapott helyet – egy Magyarországgal kapcsolatos kvízjátékkal kezdtük, és legnagyobb örömünkre közel 40 nemzetközi cég tulajdonosa és képviselője hallgatta végig. Meglepetés volt számunkra, hogy a résztvevők közel háromnegyede helyesen válaszolt fondorlatos kérdéseinkre, figyelembe véve, hogy Közép-Kelet Európát egyedül mi képviseltük a világ minden tájáról, többek között Ugandából, Kongóból, Pakisztánból, Indiából és Svédországból érkező üzletemberek, vállalat tulajdonosok előtt.

A 2400 nemzetközi tagot számláló South London Export and Import Club figyelme megtisztelő és kiemelten fontos számunkra, hiszen olyan üzleti kapcsolatokat jelenthet partnereink részére, ami a Bridgehead-NOTworking™rendezvény nélkül a magyar vállalkozásoknak sok esetben elérhetetlen lenne.

MIRŐL SZÓL A BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ ÜZLETEMBER TALÁLKOZÓ

Nemzetközi – budapesti és londoni székhelyeken működő vállalkozásként – felismertük az igényt, hogy szélesítsük és támogassuk a hazai üzletemberek brit piacra lépésének lehetőségét, így hidat képezve a magyar és brit vállalkozások között 2018. MÁJUS 15-én ismét megrendezzük Bridgehead-NOTworking™ üzletember találkozónkat Londonban, a Rileys Sports Bar kellően izgalmas, mégis hagyományőrzően trendi otthonában.

10 OK, AMIÉRT A BRIDGEHEAD-NOTworking™ KIHAGYHATATLAN
  • mert minimum 50 brit cégvezetővel találkozhat
  • mert legalább 15 különböző gyártó-szolgáltató szektor képviselteti magát
  • mert a brit piac nyitott és együttműködésre kész a magyar innovatív és gyártó cégek, szolgáltatások iránt
  • mert célorientált, potenciális ügyfeleket hívunk meg, hogy valós üzletek jöhessenek létre
  • mert nemzetközi üzleti kapcsolatokat épít, ami cégének presztízs
  • mert a NOTworking™ a darts tábla és biliárdasztal mellett zajlik kötetlen, inspiratív hangulatban, ami garancia a kapcsolatépítésre, az üzletkötésre és a bizalom kialakítására
  • mert egy, a helyszínen kisorsolt cégvezető röviden bemutathatja cégét az összes résztvevőnek
  • mert a snacken kívül vendégünk némi alkoholra is
  • mert a helyszín, a Rileys Sportsbar Haymarket, a Piccadilly Circus-től 5 percnyi sétára kellően izgalmas, mégis hagyományőrzően trendi helyszín
  • mert a H-Net Ltd szakemberei támogatják a hazai cégek brit piacra lépésének lehetőségét, hidat képezve a magyar és brit vállalkozások között

Tolmács tevékenységünket természetesen ismét felajánljuk a résztvevőknek, hogy az egyeztetések során a kommunikációt ne zavarhassa esetleges nyelvi akadályt.

MIÉRT POTENCIÁLIS A LONDONI PIAC GAZDASÁGI SZEMPONTBÓL?
  1. Mert bár az Egyesült Királyság minden téren készül a 2019. március 29-i kilépésre az Európai Unióból, a szabadkereskedelmi egyezmény értelmében várják a külföldi, magyar cégek piacra lépését a post-BREXIT alatt is.
  2. Mert bár Theresa May-t  az EU a “cherry picking” jelzővel illeti, az úgynevezett “soft BREXIT” során a brit kormány mégis egyedi megállapodást köt a tagállamokkal. Az pedig nem kérdés, hogy ez csakis kedvező lehet a magyar cégek brit üzleti tevékenységét illetően.
  3. Magyarország azon tagállamok közé tartozik, akik komoly szellemi tőkével, jól kvalifikált értelmiségi szakemberekkel (egészségügy,  IT),  és jelentős mértékű, egyéb szektorban dolgozó, kétkezi munkát végző magyar állampolgárokkal járul hozzá Nagy-Britannia GDP-jéhez.
  4. A londoni építőiparban óriási „boom” van, mely szektor a külföldi dolgozók – köztük a magyar építőipari szakemberek – nélkül működésképtelenné válna.
A H-NET ORSZÁGOKON ÁTÍVELŐ TÁMOGATÁSA

A több mint 21 éves múltra visszatekintő, nemzetközileg is elismert fordító-, és tolmács tevékenységünkkel továbbra is támogatjuk partnereinket mind a nyelvi akadályok leküzdésében, mind pedig a BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ tevékenységünk során, hiszen szolgáltatásunk komplexitása, hogy egyrészt utaztatással, a brit üzleti környezettel kapcsolatos, célirányos előadásokkal egybekötött rendezvényen találkozhatnak a potenciális brit és magyar üzletemberek, másrészt veretes angol nyelvű marketing tevékenységgel támogatjuk a magyar cégek szigetországi piacra lépését.

AMIT KÍNÁLUNK
  • Piackutatás
  • Üzletfejlesztés
  • Kockázatelemzés
  • Marketing, PR, Brandépítés: online és offline megjelenés, reklám-, és imázsfilm
  • Tolmácsolás, fordítás
  • Banki kapcsolat, pénzügyi szolgáltatás
  • Jogi képviselet, bevándorlási szakértő
  • Könyvelő és adótanácsadó
  • Nyomdai szolgáltatások: katalógusok, prospektusok, reklám- és marketing anyagok, szórólapok nyomtatása
  • Angol cég alapítása

 

ÉRDEKEL A MÁJUS 15-I BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ RENDEZVÉNY?
MÁR CSAK NÉHÁNY HELY MARADT!

REGISZTRÁLJ ITT!

 

H-NET. FORDÍTÁS FELRÁZVA. SOHASEM KEVERVE.

london

H-NET FACEBOOK  // H-NET WEBOLDAL

Szerző: Eat, Move & Smile & Tóth Zsuzsanna

Photo by London Business Matters

hnet

Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülünk! Ha szívesen felhasználnád, kérünk, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, és a H-Net Nyelvi Központ írásbeli engedélye szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönjük, hogy korrekt vagy!