Fordítás esetén háromféle hozzáállással fordulhatunk a lefordítandó szöveghez:
–  szó szerinti (tükörfordítás)
–  értelmet visszaadó
–  túlzottan elrugaszkodó

Mint ahogyan az egyéb művészeti formákban is megoszlik a vélemény a két szélső tényező tekintetében, a fordítás területén is az arany középút az eredeti szöveg értelem szerinti visszaadása.

Mi a közös a festészetben és a fordításban?

A leginkább kézenfekvő párhuzam a festészet területére vezethet. Még a fényképezőgépek feltalálása előtt a festők legáltalánosabb pénzkereseti forrása a portréfestészet volt. Valójában ez annak idején a fénykép általi megörökítés funkcióját töltötte be. Tehetős családok fizettek nem kis összegeket festőknek és álltak modellt órákon-napokon át, hogy megszülethessen a családi portré.

Ezekkel a festményekkel kapcsolatban sokszor merül fel műelemzések, kritikák megfogalmazása során, hogy túlzottan realisztikusak. Csodálatosak, lenyűgözőek, de mégis hiányzik belőlük valami, ami az egészet művészetté teszi. Valami, ami a tárgyak lényegét adná vissza, nem csak a való világban megjelenő, két szemmel is látható vetületüket. Vagyis ha emberekről van szó, mindössze a porhüvelyüket a lelkük helyett (illetve annak figyelmen kívül hagyásával).

A fordításban ez úgy jelenik meg, hogy ha arra törekszünk, hogy az eredeti nyelvből minden fordulat benne legyen a fordításban (nem törődve azzal, hogy bizonyos idiómák nem szó szerint azt jelentik, amit elsőre kiolvasnánk belőlük). Illetve amikor nem törődünk azzal, hogy az adott mondatok egy szövegkörnyezet részei, esetleg visszautalásokkal, szakterületi referenciákkal stb. Vagyis értelmileg rendben lesznek a mondatok, mégis azt érezzük, hogy hiányzik belőle az a gördülékenység, amitől könnyen olvasható és értelmezhető lesz. Hiányzik belőle a lélek. Ez a szöveg kevésbé kommunikál.

A másik véglet az absztrakt, az eredetitől túlzottan elrugaszkodott, a tartalom helyett inkább a formára összpontosító művészi megfogalmazás , mint amilyen (az én értelmezésemben) a dadaista, kubista és egyéb avantgárd irányzatok. Szintén az én értelmezésemben ezeknél az irányzatoknál a képek sokkal inkább egy-egy idióma, amelyeket önmagukban nem lehet értelmezni, tehát ahhoz, hogy érteni lehessen őket, utána kell nézni adott dolgoknak, megnézni, milyen koncepcióba illeszthetőek stb.

A fordításban, ha túlzottan magával ragadja a fordítót az eredeti szövegtől való elrugaszkodás élménye, hajlamos arra, hogy olyan szófordulatokat vigyen a fordításba, amelyeket egy idő után csak ő ért. Mindeközben elfelejti, hogy a fordítás nem egy l’art pour l’art tevékenység, hiszen van egy célja: a befogadó (legyen az a megrendelő vagy a felhasználó), akinek egyértelműen értenie kell azt, ami le van írva.

A három megközelítés alkalmazása a fordításban

A megoldás tehát a kettő ötvözete, illetve egy mindkettő felett álló harmadik út: az eredetitől (nem túlságosan) elrugaszkodó, annak értelmét (nem szó szerint) visszaadó fordítás. És festészet. (Az én értelmezésemben)