A szóképek, idiómák, szólások és egyéb, a nyelv ízét adó kifejezés fordítása nagy falat minden fordítónak. Sokszor nem is lehet visszaadni a kifejezés jelentését, hiszen azok kialakulása egy adott kulturális kontextusban történt. Ebből adódik rögtön a kérdés: fordíthatunk szóképeket?

Fordíthatunk szóképeket? avagy a brüsszeli krém és Mr. Hobson Jobson

A minap egy áruházban álltam sorba egy édességes pultnál, amikor az előttem álló úr sorra került, és a crème brûlée-s bonbonra mutatva nagy magabiztossággal előhozakodott a kéréssel: „Kisasszony, ezt a brüsszeli krémes csokoládét csomagolja be nekem!”

A helyzetkomikumon némileg túlmutatott az a felismerés, hogy abban a pillanatban akár egy honosodási folyamatnak is a szemtanúja lehettem volna, ha az úr példáját többen is követik, ezáltal idézve elő a francia „égetett krém” brüsszeli krémmé történő „áthallását”, majd „áthajlását”, közszájon forgását, végül pedig magyar kifejezésként történő elfogadását.

A 18-19. században, amikor még baráti angol csapatok állomásoztak Indiában, az angol katonák megfigyelhették, amint különféle helyi ünnepek alkalmával a síita muszlimok tömege mellkasukat ütve kiáltozzák, hogy يا حسن يا حسين (yā ħassan! yā ħussayn!, vagyis Ó Hasszán! Ó Husszein!). Természetesen nagy részük nem tudott se hindiül, se arabul, így maradt az angol kiejtésből kiinduló világlátás, és több áttételen keresztül a muszlimok kiáltása Hobson-Jobsonná [ejtsd: hobzon-jobzon] alakult át. Azóta a nyelvészek ezt a fajta kiejtésbeli átalakulást törvényként is alkalmazzák.

További példa erre a jelenségre egy volt munkatársam, aki kisgyerekkorában sokszor hallgatta a rádiót, és amikor a Ki nyer ma volt műsoron, mindig hozzátett némi árnyalást ahhoz a képhez, amit a kinyerma nevű furcsa lényről elképzelt magának, hogy értelmezni tudja ezt a fura szót. Vagy az az ismerősöm, aki a nyári gyerektárborban a társait azzal rémisztgette, hogy a sertésmáj-konzervben van pácsó [ejtsd: pá-csó], és az milyen mérgező anyag. Egészen addig, amíg a többiek rá nem jöttek, hogy az valójában pác-só.

És valahol itt van a kutya elföldelve: amikor egy dologgal kapcsolatban adathiányban szenvedünk, hajlamosak vagyunk kitalált jelentésekkel felruházni egy-egy idegen szót vagy akár idiómát is. És ez az alapja az ún. „hamis barát”-ként ismert jelenségnek is.

Így jöhetnek létre pl. képzavarok magyar nyelvű fordításokban: ahelyett, hogy „a hajó nagyon nehéz helyzetben volt” (egy tengeri ütközet során), az, hogy „nagyon égett a hajó talpa alatt a talaj”. De nemcsak fordíthatunk képzavart, alkothatunk anyanyelvünkön is párat. Emlékezzünk csak vissza arra a vezetőnkre az ’50-es évekből, aki képes volt egy nyelven belül is létrehozni különböző idiómákból egy egyedülállóan vizuális leírást: „elszállt felettünk az idő vasfoga”.

És még sorolhatnánk, de visszatérnék a brüsszeli krém feltalálójához, hiszen teljesen igaza van: a nyelv azé, aki megműveli.