DÜBÖRÖG A MAGYAR BIZNISZ LONDONBAN!

DÜBÖRÖG A MAGYAR BIZNISZ LONDONBAN!
Kedves Partnerünk!

Minimum 5 érvet fel tudunk hozni, hogy miért érdemes magyar cégvezetőként 2019. FEBRUÁR 5-én is ismét Londonban üzletelni. A Piccadilly Circus szikrázó fényein és a Temze lenyűgöző látványán túl a Bridgehead-Notworking™ ÜZLETEMBER TALÁLKOZÓ célirányos, üzleti potenciált magában rejtő brit piacra lépési lehetőséget nyújt a hazai vállalkozások számára, ahol minimum 50 szigetországi cégvezető vesz részt, legalább 15 különböző szegmensből. És azért lássuk be, hogy ez nem semmi.

KI TUDJA, MI FOLYIK OTT ANGLIÁBAN?

A londoni üzletember találkozó célja, hogy a magyar vállalkozások termékeinek, szolgáltatásainak BRIT PIACRA LÉPÉSÉT támogassuk oly módon, hogy előzetes, célorientált felméréseink alapján a magyar kínálat a rendezvényen már közvetlenül a tevékenysége, terméke iránt érdeklődő brit kereslettel találkozzon.

ÍGY MŰKÖDIK: Amikor egy magyar cég vezetője jelzi felénk, hogy termékével vagy szolgáltatásával a brit piacra lépne, úgy meglévő, széles körű szigetországi üzleti kapcsolataink között MEGKERESSÜK AZOKAT, akiket a magyar partner terméke vagy szolgáltatása konkrétan érdekel. Az üzleti találkozóra így már úgy érkeznek a felek, hogy ismerik a „portékát”, és a szándék is megvan a felek részéről a közös, gyümölcsöző üzlet iránt.

MEGNÉZEM A PROGRAMOT!


MIÉRT ÉPPEN LONDON?

Ahhoz, hogy igazán JÓ ÜZLETEKET KÖSSÜNK, nem feltétlenül kell elhagynunk Magyarországot. Ahhoz viszont, hogy a magyar innovációk, gyártástechnológiák és szolgáltatások iránt érdeklődő brit kereslet személyesen is megismerjen minket, ahhoz már érdemes repülőre pattanni, és egy estét ebben a kellemes üzleti környezetben eltölteni.

Értékes SZAKMAI ELŐADÁSOKKAL, informatív beszélgetésekkel és persze játékkal töltjük meg az üzleti lehetőségekben gazdag eseményt, hiszen abból a legjobbak, tudjuk jól, hogy sosem a tárgyalóasztal mellett dőlnek el. A kellemes atmoszférát és a kötetlen hangulatot a Haymarketen található Rileys Sports Bar biztosítja számunkra, ahol a finom falatok és gyöngyöző italok mellett biliárdtudásunkat is összemérjük, nyakkendőnket egy gyors mozdulattal meglazítva.


ŐK A BÁTRAK, A SIKERESEK

Egy döntés. AKARJUK VAGY SEM? Merjünk egy nagyot lépni és a külföldi piacon is megmérettetni magunkat, vagy várjunk, hogy valaki majd megteszi helyettünk? NAVONA – Megla Rózsa, HunDental – Fehér József, DG2B – Unyi Gábor nem hezitált. Jöttek, a darts tábla mellett kényelmesen üzleteltek és a Temze partján is sikerre vitték vállalkozásukat. Megtették, hiszen W. Gretzky híres mondását ők is jól ismerik: „Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahová majd érkezik.”

REGISZTRÁLOK A RENDEZVÉNYRE


VENDÉGEINK MONDTÁK RÓLUNK

“Számomra a  Bridgehead-NOTworking nemzetközi üzletember találkozó egyszerűen tökéletes volt. A célirányosan meghívott cégvezetők nyitottak a további üzletfejlesztésre a magyar innovatív termékeket illetően.” – Unyi Gábor Managing Director – DG2B

“Bridgehead-Notworking™ is a great forum for meeting decision-makers from a wide variety of sectors. The events are fun, interesting and a good investment of time!” – Richard Bingely CEO of Global Cyber Academy 

“The meeting was brilliant and very informative while joining the useful to the pleasant. I am grateful I had the opportunity to present an overview of our chamber’s vision of bridging the UK and the DR Congo in trade, business and investment. I would like to tip my hat to Susanna who did an amazing work to organise this relevant business networking event. Thank you! ”  – Cedric Longange – Chairman of Congolese Chamber of Commerce in Great Britain

“Very well organised evening of diverse connections and interesting talks. Susanna was an excellent hostess and made sure everyone made the most of the event. Bridgehead-NOT-Working™ is definitely the event to go to if you are looking for international connections.” – Patrycja Maksymowicz, Founder Open Solutions & London Business Academy 

“Thank you very much for organising the event which was very informative, and the network was very useful. I hope that you will inform me if there is any other event, so I can attend as well if possible.” – William Kapuku-Bwabwa BSc (Hons) MSc InfoSec ProfDoc| Executive Director of the Congolese Chamber of Commerce in Great Britain


2019. FEBRUÁR 5. – REGISZTRÁLOK

BUILD BRIDGES! MAKE CONNECTIONS!

bridgehead


london