7 HASZNOS TIPP A SIKERES NETWORKINGHEZ

VAJON MI AZ EREDMÉNYES NETWORKING TITKA ?

Ahogy néhány éve begyűrűzött hazánkba a networking, vagyis a tematikus rendezvény köré szervezett üzletember találkozó, úgy csillant fel szemünkben a lehetőség szikrája, hogy ily módon mutassuk be a H-Net nemzetközi fordító-, és tolmács iroda szolgáltatásait a hazai, majd a londoni piac vezetői számára.

Az évek során számos networking eseményen vettünk már részt, és megtapasztaltuk a londoni rendezvények sajátosságait is, melynek kapcsolatépítő és üzletszerző hatékonysága vitathatatlan, így ennek köszönhetően jelentős kapcsolati tőkét tudhatunk magunkénak már a Temze partján is. A brit és magyar piac képviselőit összekötve Londonban létrehoztuk saját üzleti rendezvényünket, a BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ Nemzetközi Üzletember Találkozót. Célunk, hogy a brit és magyar üzleti  partnereinknek cégprofilra szabott, célorientált, potenciális üzleti találkozó keretében értékes kapcsolatokat biztosítsunk, hogy vállalkozásuk eredményességét szem előtt tartva valós üzleteket kössenek.

De vajon mi a sikeres networking titka itt Londonban, és mi az a néhány egyszerű lépés, melyeket betartva garantáltan eredményes lesz üzletszerző, bevételnövelő tevékenységünk? Tapasztalatainkat  most szívesen megosztjuk a gyümölcsöző üzletkötés elősegítése és támogatása érdekében. Hiszen az üzlet nem játék.

1. TERVEZZ – MINDIG LEGYEN EGY JÓ STRATÉGIÁD

A networking rendezvények csábítóak, hiszen sok ember találkozik általában egy kellemes helyen, körülvéve minden földi jóval, egyet viszont nem szabad elfelejteni, hogy legfőbb célunk az  üzletszerzés, ami miatt rá szántuk az időt és az olykor nem kevés pénzt. Ahhoz, hogy megtérüljön a ráfordításunk, készüljünk fel, és gondoljuk át, mit és hogyan szeretnénk értékesíteni úgy, hogy az még véletlenül se tűnjön annak. Ismerve a termékünket, szolgáltatásunkat, tegyük fel magunknak a kérdést: a networking rendezvényen való részvétellel mi valójában a célunk? Megismertetni a tevékenységünket? Ismerkedni, kapcsolatokat építeni a további üzleti lépéseinkhez? Befektetőket keresünk? Beszállítókat? Végfelhasználókat? Amint megvan a kialakult cél, máris jöhet a következő lépés ennek megfelelően.

2. MUTASD BE MAGAD – HAGYJ NYOMOT A PARTNERBEN

Az üzleti rendezvények egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy bármennyi ideig is beszélgetünk partnerünkkel, a lényeg, hogy nyomot hagyjunk benne! A londoni networkingek bár kötetlenebbek, lazább stílusban, kevésbé „nyomulós” légkörben zajlanak, de a cél itt is ugyanaz: DO BUSINESS!

Így ha lehetőségünk van arra, hogy akár egy, akár az összes résztvevő számára hosszabban bemutassuk vállalkozásunkat (get the pitch), törekedjünk arra, hogy személyiségünk, mondandónk rögzüljön a közönségben, hogy ha az eseményt követő pár nap múlva már nem is emlékszik pontosan arra, mit is mondtunk, rápillantva névjegykártyánkra eszébe jusson, hogy hosszabban is szeretne velünk beszélgetni. Legalábbis abban az esetben, ha a lehetséges együttműködést figyelembe véve a másik fél számunkra is potenciális partnert jelent. De vajon hogyan tudjuk, ki lehet számunkra gyümölcsöző kapcsolat?

3. ENGEDD ÁT A KEZDEMÉNYEZÉST

Ahhoz, hogy ne lövöldözzük el értékes patronjainkat feleslegesen, engedjük át a kezdeményezést beszélgetőpartnerünknek, és hagyjuk, hogy ő mutatkozzon be elsőként. Ezzel a lépéssel nem csupán gesztust gyakorlunk felé, de rövid bemutatkozása alatt el tudjuk dönteni, honnan közelítsük meg mondandónkkal, hogy felkeltsük az érdeklődését, és termékünk, szolgáltatásunk kapcsolódjon az ő tevékenységéhez. Ha esetleg úgy ítéljük meg, hogy nincs közös kapcsolódási pont, akkor ahelyett, hogy tukmálnánk magunkat vagy untatnánk egymást, beszélgethetünk is egy jót, és lehet, hogy pont ezzel fogunk kiváltani rokonszenvét, ami akár más irányba terelve az eredeti témakört, újabb lehetőségeket sodorhat mindkettőnk elé.

4. ÉRDEKLŐDJ ÉS KÉRDEZZ

Sokan gondolják azt, hogy egy üzletemberekkel teli rendezvény tökéletes lehetőség lesz arra, hogy ez alatt a pár óra alatt MINDENT eladjanak. Alapvetően a gondolat nem rossz, hiszen álszentség lenne azt mondani, hogy részvételünk célja nem vállalkozásunk előre mozdítása, de miért ne tehetnénk ezt kulturált módon anélkül, hogy kiéreződne a kellemetlen nyomás? Hiába akarunk eladni, a kevesebb-több elve a networking rendezvényen is tökéletesen működik. Mire gondolunk pontosan? A konkrét értékesítés helyett kérdezzünk, érdeklődjünk, ismerjük meg beszélgetőpartnerünket. Gyűjtsünk össze 2-3 olyan kérdést, ami segít kiszűrni, van-e kapcsolódás tevékenységeink között, és miután ezen kérdésekkel felmértük a terepet, pontosan tudni fogjuk, milyen irányba szőjük tovább a beszélgetés fonalát.

5. ÉRKEZZ KORÁN

Egy rendezvényre nemcsak azért érdemes időben érkezni, hogy fejben rákészüljünk az előttünk álló feladatra, de van időnk körülnézni, megszokni a közeget, a helyszínt, főleg akkor, ha egy kicsit szégyellősek vagyunk. Ha korán érkezünk, egyrészt van időnk felmérni a terepet, másrészt olyan ez, mint amikor egy szórakozóhelyen a bárnál ülünk, és kényelmes pozícióból láthatjuk az érkezőket. Ha a résztvevők számunkra idegenek, viszont láthatóan van valaki, aki többeket is ismer – akár a szervező hostesse, akár egy meghívott vendég -, csatlakozzunk hozzá, és kérjük meg, hogy mutasson be bennünket ismerőseinek. Ezzel óriási előnyre tehetünk szert, hiszen az 1-2 perces bemutatkozásunkon túl kísérőnk révén is emlékezni fognak ránk, arról nem beszélve, hogy az utánkövetés során is tudunk mire hivatkozni.

6. VISELKEDJ PROFIKÉNT – MINDEN HELYZETBEN

Csábító lehet a gyöngyöző welcome drink és a széles borkínálat, mégis – figyelembe véve saját határainkat – érdemes szem előtt tartani, hogy a rendezvény célja az üzleti ismerkedés, amihez szükségünk lehet józan ítélőképességünkre. Egy-két pohár alkoholos töltetű ital nagy problémát talán még nem okoz, de a nagymennyiségű alkoholfogyasztás keresztül húzhatja üzleti számításainkat, és negatívan befolyásolhatja leendő partnereinkre tett benyomásunkat.

Öltözködésünk szintén hatással van megítélésünkre, így üzleti rendezvény lévén érdemes figyelni arra is, hogy az megfeleljen az eseménynek. Amennyiben nincs előírt dress code, napszaknak megfelelően célszerű megválasztani outfitünket, hogy megjelenésünk megkérdőjelezhetetlenül tükrözze komolyságunkat.

7. UTÁNKÖVETÉS – NE HAGYD ANNYIBAN

A rendezvény ideje alatt több emberrel találkozunk, érdekes dolgokról, lehetőségekről egyeztetünk, így ahhoz, hogy a fontosabb információk ne vesszenek a feledés homályába, nyugodtan jegyzeteljünk. Akár a névjegykártya hátuljára is rögzíthetünk pár szót, amihez könnyebben kötjük a partnert. Ezt követően már könnyen vehetjük fel vele a kapcsolatot, amit célszerű is egy-két nappal az eseményt követően megtenni, hogy az új ismeretség ne merüljön a feledés homályába. Érdemes egy e-mail formájában felvenni a számunkra potenciális résztvevőkkel a kapcsolatot, pár szóban jelezve hol találkoztunk és miről beszélgettünk, jelezve a következő személyes találkozó lehetőségét néhány lehetséges időpont megjelölésével. Hiszen jól tudjuk, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. A networking utáni kapcsolattartás során szintén fontos, hogy minden hozzánk érkező e-mailre válaszoljunk pár mondatban még akkor is, ha új üzleti ismerősünk tevékenysége nem vág profilunkba. Sosem lehet tudni, kinek hogyan változik az igénye, vállalkozásának iránya, így a kapcsolattartás fontosságát szem előtt tartva érdemes a networking résztvevőit időről-időre megkeresni.

+1. BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ – A KOMPLEX ÜZLETI CSOMAG

Az évek során szerzett networking tapasztalatainkat néhány hónappal ezelőtt nemzetközi köntösbe bújtattuk, hogy a H-Net elismert égisze alatt már ne csak fordító-, és tolmács tevékenységet végezzünk, hanem hidat képezve a magyar és brit cégvezetők között, BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ tevékenységünkkel lehetőséget adjunk a kapcsolatteremtésre, az üzletépítésre. A szolgáltatás komplexitása, hogy egyrészt értékes, a brit üzleti környezettel kapcsolatos, célirányos előadásokkal egybekötött rendezvényen találkozhatnak a potenciális brit és magyar üzletemberek Londonban, másrészt több évtizedes hátterünknek köszönhetően veretes angol nyelvű marketing tevékenységgel támogatjuk a magyar cégek szigetországi piacra lépését.

Az első, 2018. február 21-i rendezvényünk sikerességét azóta már több fórum is igazolta számunkra, így izgatottan várjuk a következő, MÁJUS 15-én megrendezésre kerülő BRIDGEHEAD-NOTWORKING© üzletember találkozót London központjában, a vagány, kellően izgalmas, és hagyományőrzően trendi Rileys Sportbarban.

 

Imázsfilm by VisualProduction

 

 

ÉRDEKEL A MÁJUS 15-I BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ RENDEZVÉNY?

MÁR CSAK NÉHÁNY HELY MARADT!

REGISZTRÁLJ ITT!

 

H-NET. FORDÍTÁS FELRÁZVA. SOHASEM KEVERVE.

 

H-NET FACEBOOK  // H-NET WEBOLDAL

Szerző: Eat, Move & Smile

Photo by rawpixel.com on Unsplash

 

Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülünk! Ha szívesen felhasználnád, kérünk, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, és a H-Net Nyelvi Központ írásbeli engedélye szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönjük, hogy korrekt vagy!