5 TÉNY, AMIVEL A BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ SEGÍTI A BRIT ÜZLETI PIACRA LÉPÉST

BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ – A KOMPLEX ÜZLETI RENDEZVÉNY

Egyre több magyar cégvezető veszi fel velünk a kapcsolatot telefonon, e-mailben annak reményében, hogy dédelgetett üzleti álmát, gyermekeként szeretett ötletét – termékét vagy szolgáltatását – az angol piacon is megmérettesse. Ez számunkra mint a BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ szervezői számára, hihetetlenül jó érzés! Egyrészt azért, mert érezhetően nő az  igény londoni üzletfejlesztő tevékenységünkre, másrészt pedig mindig büszkeséggel képviseljük a kreatív, tehetséges magyar cégeket.

2019. február 5-én immár negyedik alkalommal rendeztük meg a BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ üzletember találkozót Londonban, amelyet az előzőekhez hasonlóan ugyanaz a nemes cél hajtott, mégpedig a magyar cégek, vállalkozások képviselőit bemutatni azon brit célcsoportnak, akik a magyar termékekre, szolgáltatásokra és újításokra nyitottak és potenciált látva a közös üzleti lehetőségben, szívesen ismerkednének, beszélgetnének, és közös, gyümölcsöző üzleteket kötnének. De mégis, melyek azok a konkrétumok, amellyel a BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ üzleti rendezvény segít a magyar vállalkozásoknak, hogy gördülékenyen alapozzák meg vállalkozásuk jövőjét a szigetországban?


1. BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ – AZ ÜZLETI RENDEZVÉNY

Az est mottója, a  „Your Network is your NetWorth” szlogen szellemében vártuk mind a Magyarországról Londonba érkező vendégeinket, mind pedig a magyar cégek tevékenysége iránt konkrétan érdeklődő 44 brit vállaltvezetőt. A startup cégek, mint a Kürti László vezette Hydra AML és a Benkő Gyula feltaláló által alapított Hun-Tech System Kft. ezúttal is nagy érdeklődésnek örvendtek, hiszen az innovációra éhes brit piac képviselői, mint ahogy minden alkalommal, úgy most is izgatottan várták az új üzletfejlesztési, befektetési lehetőségeket. Ahhoz, hogy sikeresen tárgyaljunk brit partnereinkkel, ma már tudjuk jól, hogy mi szükséges, így ismét bevetettük NAVONA Megla Rózsa  divattervező ruháját, mely színében, anyagában kellően vakmerő, stílusában pedig egyedi ahhoz, hogy vonzza az angol tekinteteket, mely felbecsülhetetlen érték a világ minden piacán.

A startup cégek mellett a közép-kelet-európai szakképzett és szakképzetlen emberi erőforrás az, ami a britek számára „hiánycikknek” számít és megoldandó probléma, hiszen a BREXIT-nek köszönhetően az építőiparban, az egészségügyben, a vendéglátóiparban és az informatikában rohamosan csökken az alkalmazotti létszám. A BREXIT végkimenetelét illetően még senki sem mer biztosat állítani. Az viszont tény, hogy bár a cégek csupán 5%-a tudta fenntartani a munkaerő létszámot, 2018. IV. negyedévében a londoni cégek export-import tevékenysége 3%-kal nőtt a korábbi időszakhoz képest.


2. ÉRTÉKES ELŐADÁSOK

„Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahová majd érkezik.” – W. Gretzky

Tekintettel arra, hogy a BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ üzletember találkozók egyfajta üzleti hidat képeznek a magyar és a brit vállalkozások között, fontosnak tartjuk, hogy magyar partnereink rendezvényről rendezvényre hasznos és értékes, az aktuális piaci helyzetről szóló informatív előadásokat hallgathassanak meg különböző népszerű, brit előadóktól. Az előadók személye, mint ahogy a témakörök is, rendre változnak, hiszen ahogyan hallgathattunk már részleteket a BREXIT kapcsán Peter Bishoptól, a Londoni Kereskedelmi és Iparkamara  alelnökétől, úgy élvezhettük már Iris Kai pazar beszédét a Pozitív Kommunikáció jelentőségéről Ázsia-Európa viszonylatában, valamint az első egyesült királyságbeli Global Cyber Academy  alapítóinak érdekfeszítő gondolatait magán- és céges adataink kezeléséről, biztonságáról és a lehetséges fenyegetésekről.

Az előadókat minden esetben azzal a céllal válogatjuk és hívjuk meg, hogy vendégeink a jó üzleti döntéseik érdekében  új információkkal gazdagodjanak és inspirálódjanak.

Most, a februári találkozón sem volt ez másként, ahol William Ralston-Saulnak, az Aurer Ltd & The British Mining and Exploration Group vezérigazgatójának hosszan tartó tapssal és számtalan kérdéssel köszönték meg a résztvevők a minden porcikájában érdekfeszítő előadást.  A taps  nem annak szólt, hogy  majdnem annyira vörös, mint amennyire okos és sikeres, hanem annak, ahogyan az Eton College diákjából 20 évesen egy 700 alkalmazottat számláló tádzsikisztáni aranybánya vezetője lett édesapja tulajdonlásának révén.

Közel egyórás érdekfeszítő előadásában beszélt arról, hogyan hagyta ott az egyetemet, hogy aztán a menedzsmentben mérettesse meg magát,  hogy a kiszámíthatatlan gazdasági körülményeknek köszönhetően hogyan veszett oda a családi vagyon egy pillanat alatt, valamint arról, hogy mi mindent kellett tenniük annak érdekében, hogy cégük, az Auer Ltd. jelenleg a világ egyik vezető, nanotechnológiát használó és fejlesztő cégévé váljon, amelynek segítségével képesek egy 2 mázsás kőtömbből tabletta nagyságú aranyat kinyerni. Igy zárul be az a kör, ami meg is magyarázza, miért olyan igaz Gretzky híres mondása a William, és a kanadai származású junior jéghoki bajnok édesapja tevékenységére: „Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahová majd érkezik.”


3. ÜZLETFEJLESZTÉS, PIACRA LÉPÉS

Bármilyen kimenetelű is legyen a BREXIT, az Egyesült Királyság, mint a világ ötödik legerősebb gazdasága, megingathatatlan. Hatalmas piaci potenciált jelent azok számára, akikben van annyi elszántság, kitartás, hajlandóság az anyagi és egyéb áldozatokra, hogy a magyar piacról kilépve termékeiket, szolgáltatásaikat megmérettessék a szigetországban.

Mi pedig azért vagyunk, hogy ebben a nagy lépésben segítsük partnereinket. A BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ üzletfejlesztő rendezvény szakmai csapata olyan angol szakemberekből áll, akik  évek óta itt, az angol piacon biznyítotják nap, mint nap szaktudásukat.  Az üzletember találkozó csak a kezdet, hizen a potenciális kereslet, a befektetők, kapcsolatok felkutatásán túl a piacra jutást széles körű szolgáltatásokkal is támogatjuk, partnereink igényeinek megfelelően.


4. ANGOL NYELVŰ KOMMUNKIKÁCIÓ – FORDÍTÁS ÉS TOLMÁCSOLÁS

Hisszük, hogy a nyelv ismerete egy igazán ütős üzleti tevékenység során nem jelenthet akadályt. Éppen ezért biztosítjuk partnereink részére a világ 33 nyelvén történő fordítást és tolmácsolást, hiszen több mint 20 éves szakmai múltunk ezen területeken igazolja szakmai hozzáértésünket, mellyel nap, mint nap biztosítjuk ügyfeleink részére az akadálymentes idegen nyelvi kommunikációt.


5. SZOLGÁLTATÁSAINK, AMIVEL SEGÍTJÜK A BRIT PIACRA LÉPÉST
  • Személyes képviselet, irodanyitás
  • Piackutatás
  • Üzletfejlesztés
  • Kockázatelemzés
  • Marketing, PR, Brandépítés: online és offline megjelenés, reklám-, és imázsfilm
  • Tolmácsolás, fordítás
  • Banki kapcsolat, pénzügyi szolgáltatás
  • Jogi képviselet, bevándorlási szakértő
  • Könyvelő és adótanácsadó
  • Nyomdai szolgáltatások: katalógusok, prospektusok, reklám- és marketing anyagok, szórólapok nyomtatása
  • Angol cég alapítása

Szoktuk mondani, hogy a 21. század fizetőeszköze a kapcsolati tőke. És ez most, 2019. február 5-én, a negyedik BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ rendezvényen ismét beigazolódott.


PARTNEREINK MONDTÁK A BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ ÜZLETEMBER TALÁLKOZÓRÓL

2019. FEBRUÁR 5.

***

Vee Bharakda Founder, Navigate Business Recovery

“Well organised event and the speaker was very inspiring.
I met some interesting people and businesses. Your organisation skills and the way you interact with the attendees is brilliant. I felt welcomed and will definitely be attending again.”


Aldo Constantini Director, GSE Technology Consultants

“We thoroughly enjoyed the event. The topic of the presentation was fascinating as well as the related technology. Also, there was a wide range of professionals in the audience with whom we shared the rest of evening.”


Richard Bingely CEO of Global Cyber Academy

“Bridgehead-Notworking™ is a great forum for meeting decision-makers from a wide variety of sectors. The events are fun, interesting and a good investment of time!”


 Cedric Longange – Chairman of Congolese Chamber of Commerce in Great Britain

“The meeting was brilliant and very informative while joining the useful to the pleasant. I am grateful I had the opportunity to present an overview of our chamber’s vision of bridging the UK and the DR Congo in trade, business and investment. I would like to tip my hat to Susanna who did an amazing work to organise this relevant business networking event. Thank you! “


Csatlakozna a következő BRIDGEHEAD-NOTWORKING™ rendezvényhez? Érdekelik a részletek? Akkor KLIKK IDE és kérdezzen meg bennünket!

ÉRDEKELNEK A RÉSZLETEK

bridgehead

 

BUILD BRIDGES! MAKE CONNECTIONS!

london

H-NET FACEBOOK  // H-NET WEBOLDAL

Szerző: Eat, Move & Smile

Forrás: Susanna Toth by Bridgehead-NOTworking™

Photo by Bridgehead-NOTworking™

Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülünk! Ha szívesen felhasználnád, kérünk, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, és a H-Net Ltd írásbeli engedélye szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönjük, hogy korrekt vagy!